megfeketedett tölgyfa lombja
hull elő a vöröslő ég mögül
lábam alatt csendesen törik el egy ág
az északi szél húzza a talpalávalót
orra hegyén áttetsző vízcsepp
jóslat gömbölyödik
közeleg az ősz hajú tél
még csak egy apró fénylő pont
ravaszkásan mosolyog egy rozoga tücsökpár
lehangolódott hegedűjük ajtóként nyikorog
fáradtnak látszanak együtt reszketnek
hamarosan összebújnak
hófehér pára száll föl az alattunk lebegő mocsárból
sercegve izzó kénkövek menekülnek
lángoló vörös tölgyfák lombjai hullanak
a fekete éji ég felé
megdézsmálva azt mohón
égszínkék harapásnyomokat hagyva hátra
kilépünk a fényre
egyre világosabb lesz végre
Napló helyett 
Hozzászólás