Napló helyett

Hát arról maguk tudnak-e, hogy a Holdról a Földre szállított nagy mennyiségű kőzet, vasérc, arany, ezüst, ón stb. miatt a Hold, a kényes gravitációs egyensúly megbillenése miatt, mint a parittyakő a parittyát, úgy hagyná el a Földünket, ha nem szállítanánk helyettük a Holdra ugyanannyi tömegű földi szemetet, rozsdás autókat, atomhulladékot és egyebeket az egyensúly megtartása végett? Ha akár egy nanoszekundum idejére is megtörténne az, hogy három tonnánál nagyobb lenne a különbség a földi szemét javára, akkor a nagyon kényes egyensúlyban lévő gravitációs duett megbomlása miatt, örökre búcsút mondhatnánk a Holdunknak? Parittyaként kilőne a Tejútrendszer középpontja felé, örökre itt hagyva bennünket?

És azt tudják-e, hogy hány napig tart egy nap a Napon? Mivel a Nap huszonöt nap alatt tesz meg egy fordulatot a tengelye körül, legalábbis az egyenlítője mentén (máshol más értékekkel kell számolnunk), ezért körülbelül huszonöt napig tart egy nap a Napon, tehát egy egynapos csecsemő a Napon, valójában huszonöt napos csecsemőnek számítana a Földön, egy egyéves gyermek pedig huszonöt éves felnőtt lenne a bolygónkon, ezért a Napon élő gyermekek közül, ha egyáltalán képesek lennének a nagy forróság ellenére életben maradni (a mai technikai fejlettségi szintünk ezt nem tenné lehetővé), akkor nagyon sokan sajnos nem érhetnék meg a négy éves kort sem, hiszen ők valójában száz évesek lennének, ha a Földön élnének: a Napon tehát jelenleg (a technikai fejlődés a jövőben várhatóan ezt a problémát is megoldja) nem csak lehetetlen élni a magas hőmérséklet miatt, de ráadásul a legjobb esetben is csak kb. négy-öt éves korunkig élhetnénk, ha nem porladnánk el azonnal, mihelyst a Napra szállnánk, illetve már jóval korábban: amikor veszélyesen megközelítenénk imádott égitestünket, az örök világosságot árasztó élő Napot, kinek hálával tartozunk a Földön kialakult életért és annak fenntartásáért, kinek köszönhetjük személyes életünket is.

Maguk gondolták volna, hogy ilyen gyorsan fogunk idáig süllyedni? A parkok, közterületek elhanyagolt részein mára már megszokott látványt nyújtanak az eldobált ócska, lyukas aranybilik és bögrék, aranykanalak, az aranyból készült összegyűrt sörösdobozok, a kukák mellé dobált taknyos aranyfóliakendők. Idős házaspárok üreshold idején arra emlékeznek könnyes szemmel a Hold hűlt helyét keresve, hogy milyen szép is volt a telihold fényében mohón csókolózni ifjú korukban: amikor még volt Hold az égen.

És arról maguk tudnak-e, hogy ha egy harmincéves, önfeláldozó űrhajós úgy hagyná el a Földünket egy szupergyors űrhajóval, hogy fénysebesség közeli sebességgel utazna három évig a tudományos célja felé, majd onnan szintén fénysebesség közeli tempóban visszatérne a Földünkre, akkor azt tapasztalná, hogy még a matuzsálemi kort megért ismerősei, barátai, rokona is, az idődilatáció miatt már a temetőkben nyugodnának? És arról maguk tudnak-e, hogy az űrhajós négy éves kislánya, mire hazaérne a papája a végtelen űrből, jó esetben, ha még élne: már száz éves lenne? És arról tudnak-e, hogy ha az űrhajós a száz éves kislányát valamilyen módon el tudná vinni a Napra, és egy nagyon magasan fejlett csúcstechnológiai eszköz segítségével meg tudná oldani, hogy a perzselő forróságot túléljék mindketten, miközben egymás kezét fogva sétálnának boldogan mosolyogva, akkor ott, a Napon, az űrhajós apuka száz éves matuzsálem kislánya ismét csak kb. négy-öt éves korú lenne?

(2024. 01. 30. Lackfi Kreatív Írás, stílusgyakorlat, példaszöveg: Molnár Vilmos-Öt)